Túlköltés avagy vásárlási láz

Tanúja voltam ma, ahogy egy bevásárló központban gyűlt a tömeg. És ahogy ott sétáltam és néztem az embereket, arra gondoltam, hogy mennyire létszükséglet lenne ismerni magunkat, és hogy valószínűleg sokaknak fogalmuk sincs, hogy ők valójában milyenek, hogy miket szeretnek. Onnan gondolom ezt, mert ha nem így lenne, akkor nem lett volna ennyi ember a bevásárlóközpontban, akinek valószínűleg túlnyomó többsége vásárolni jött. Méghozzá nagy valószínűséggel olyan dolgot, amire valójában nincs szüksége. Persze nem így érzi az ember ilyenkor. Tudom, volt szerencsém megtapasztalni, hogy mennyire izzó tud bennem lenni a vágy a pénzszórásra és mennyire meg tudok győződve lenni arról, hogy arra az x vagy y dologra mindennél nagyobb szükségem van.

Az emberbe be van építve egy fejlődési, növekvési vágy, törekvés, ami szerencsés esetben az önmaga fejlesztésében és a személyes úton való továbbhaladásban nyilvánul meg. Ha viszont itt nem, akkor máshol kell kiélni. Muszáj, mert különben szétfeszít. Ekkor jön, hogy tanulok még egy valami olyat, amire valójában nincs szükségem, elmegyek shoppolni a negyedik sapkámat és a 30. cipőmet, megnézem a legújabb mozifilmet, a legmodernebb edzésre járok, megveszem a legjobb telefont, beülök a legújabb helyre, stb. Mert akkor valahogy az az illúzió lehet az enyém, hogy tettem valamit magamért. Azért, hogy jobb legyen az életem. Megismertem új dolgokat. Gazdagodtam.

Onnan is tudhatom magamról, hogy tévúton járok, ha a választásaimban nincs semmi személyes. Mármint mindig azt próbálom ki, oda megyek el, azt veszem, amit a közízlés igenel, ha nem jellemző, hogy nemet mondanék arra, ami populárisan felkapott. A rengeteg lehetőségből tudom-e csak azt választani, ami valóban én vagyok, és csak annyit, amennyi elég?

És persze remek terep a fizikai dolgok és élvezetek asztala, mert végtelen. A világ leggazdagabb embere is vágyhat többre és haladhat annak megszerzése felé. És mindig az az illúzió lesz az övé, hogy az életével haladt. Holott nem. Az a tapasztalatom a saját életemből, hogy ezekkel csak el igyekszünk altatni azt a minden emberben mélyen gyökeredző vágyat, hogy EMBERSÉGÉBEN fejlődjön. De nem akárhogy ám, hanem azon az úton, ami számára rendeltetett.

Mindegy, hogy honnan nézzük. Ha racionálisan közelítünk, közismert tény, hogy a gyermekévek, az ember első környezete, a szüleitől tanultak meghatározzák személyiségünk, ismereteink alapvonásait, és aztán később ez alapján tekintünk a világra. Kapunk egyfajta determináltságot, kondicionáltságot. Nyilván egy részét meg lehet változtatni, mindet átírni viszont sokunknak egy élet is kevés. Szóval lesznek alapbehatároltságaim, érzékenységeim, képességeim bizonyos témák felé. És az is meglesz, hogy miben vagyok jó és miben nem, milyen tevékenységeket végzek örömmel és miket nem, mik kötik le maximálisan az érdeklődésemet.

Teológiai terminológiában pedig mondhatnánk egyfajta isteni vagy sorsszerű elrendeltetést is. Mindegy, hogy honnan közelítünk, a lényeg végsősoron, hogy mindenkinek megvan az egyedi fejlődési útja, és megvan hozzá benne az ennek befutásához szükséges vágy és lendület is. Annak, aki nem az útján való haladáshoz használja, annak máshol le kell vezetnie. Ilyen ez. És általában a kényelmesebb megoldást választjuk. Valamivel levezetjük az energiát anélkül, hogy valósan változtatnánk a helyzetünkön. Látszólag ez jár a legkevesebb kellemetlenséggel nekem és a környezetemnek egyaránt.

Azt tapasztaltam, hogy amikor az ember kissé tisztába jön önmagával és valós haladásban van, jóval kevesebb energia kiégető módszerre van szüksége, ergo jóval kevesebbet költ. Nincs szükség az „extraüberegészséges” élelmiszerekre, csúcsedzésre és diétákra, a legújabb divat szerinti ruhákra, a 120. pár cipőre, a legpremierebb film- és színházélményekre, mert az a belső lendületi energia a helyén hasznosul. És egyébként a test is strapabíróbb ezáltal, mert egy eddig belül keringetett, nem odavaló energiával már nem kell foglalkozzon, az szabadon áramolhat.

Nem, nem mondom, hogy ne élvezzük az életet. Nem, azt sem mondom, hogy akkor már soha ne vegyünk semmit és ne menjünk moziba. Nem, azt sem mondom, hogy kerüljük a gazdagságot. Nem erről beszélek. Ezek, mint a haladás melléktermékei, remek dolgok, ha arra használjuk őket, amire valók, és nem valami másra. Mert nem az a fontos, hogy mit csinálsz, hanem azt, hogy miért csinálod.