A gondolatok instantokként érkeznek

Az vettem észre, hogy a gondolatok a fejembe kis csomagokként érkeznek. Akad, ami jobban be van csomagolva és akad, amelyik kevésbé. Mindenesetre a rájuk szánt figyelmem csomagolja ki őket. A jobban becsomagoltak kicsomagolásához több figyelem kell, amelyikek pedig szinte be sincsenek csomagolva, majdhogynem maguktól is látszanak, értelmezhetőek.

Minél több figyelmet szánok rájuk, minél többet bontogatok ki, annál gyorsabb érkeznek az újabb csomagok, míg végül ki sem látok közülük. A munkában sincs ez másként. Ha egy dolgozó pontosan és gyorsan dolgozik, gyorsabban, mint mások, akkor valószínűleg több feladatot is fog kapni.

Csomagok érkeznek akkor is, ha akarom és akkor is, ha nem. Azt tapasztaltam, hogy ha megpróbálom leállítani a csomagkapási folyamatot, akkor a valóságban csak kibontatlanul hagyom őket, de attól még ott vannak, a hozzájuk kapcsolódó érzésekről is tudhatom ezt, amelyek közben megjelennek a testemben. (Mert a gondolatokhoz jellemzően érzések is tartoznak.) Szóval meditáció címén kár is azzal próbálkozni, hogy erőszakkal leállítsam a gondolkodást. Ez a meditálás félremagyarázása. Azért is kár volna ezt tenni – azon túl, hogy a gondolkodás létszükséglet -, mert bizonyos mélyen személyes vagy személyen túli (végül ugyan az a kettő) tartalmak, inspirációk és sugallatok is ezen a csatornán keresztül nyilvánulnak meg. Valahogy olyanok, mintha más színű csomagolóanyaggal lennének becsomagolva. Mintha a „normál, monoton ismétlődő gondolatok” barnával lennének becsomagolva, az intuitívek pedig pirossal. (Furcsa, hogy tapasztalataim szerint általában a monotonon ismétlődőeket gondoljuk helyénvalóknak és az intuitíveket pedig elhessegetjük, mondván, hogy bolondságok.)

És olyan is előfordulhat, hogy 1-1 csoport kap csomagot. Barátok például, család, munkatársak egy-egy közösen eltöltött alkalomkor. Mintha ezek a csomagok lehetnének nem csak nekem címzettek, hanem egy-egy közösségnek címzettek is. Biztos tapasztaltad már, mikor valaki épp kimondja, amin néhány másodperce filózol. És aztán mondja más is, hogy „Épp ezt akartam mondani!”. És aztán olyan is lehet, hogy mások csomagjait is érzékeljük és láthatom mik azok, miközben a másik bontja. Egyszer csak megjelennek az érzékelési terünkben a másoknak címzett csomagok is, ha kissé felemeljük a fejünket a sajátjaink közül. Ezek is nagyon hasonlóak a sajátjainkhoz ugyanis.

Ezek a csomagok figyelmet kérnek tőlünk és az elfogadásunkat keresik. Nem akarnak bajt, sőt, segítségünkre vannak, a szolgálatunkba állnak, ha megtaláljuk a helyes módját a hozzájuk való kapcsolódásnak. „Az elmét meg kell tanítani, hogy együttműködjön velünk”, mondja Kassai Lajos. Nézhetem ezt arról az oldalról is, hogy nekem kell megtanulnom együttműködnöm az elmémmel.

Mintha minden gondolat, érzelem, sugallat egy darab instantként érkezne hozzánk. Amíg nem fordítom oda a figyelmemet, ami feloldja, nem tudhatom, hogy kávé, tea vagy leves lesz belőle, de attól, mert nem vagyok tudatos a jelenlétére, vagy nem oldom fel a figyelmemmel, attól még ő helyet fog keresni a testemben, a szívemben és ottmarad. Meg akarja mutatni magát, és ha sokáig nem engedem ezt meg neki, esetleg megbetegít.