Világuralomra törünk, az a baj

Az internet térhódításával kinyílt a világ. Annak minden pontja gyorsan, az otthonunkból elérhető. Ezért ha valamilyen tevékenységbe kezdünk, akkor hajlamosak vagyunk az egész világot megcélozni, mint potenciális közönség. Pedig könnyen belátható, hogy ekkora körnek megfelelni valójában képtelenség. Túl nagy sugarú körben próbálunk érvényesülni, túlságosan nagy területet, túlságosan sok embert szeretnénk kiszolgálni, így óhatatlanul túlságosan sokféle igénynek igyekszünk a sikeresség hajszolása közben megfelelni. Nem kell. Szerintem nem.

Ha fodrász szeretnék lenni és felmegyek az internetre, láthatom, hogy annyi fordrász van, hogy Dunát lehet velük rekeszteni, beleszédülök. Atya ég! Hát  hogy tudnék én ott érvényesülni? Ott? Sehogy. Ha ezt nézegetem, elvesztem, mert újra belecsúszok a kintről élek befelébe, ahelyett, hogy bentről élnék kifelé. Ha kintről élek befele, akkor megrémülök. Hogy lesz nekem kuncsaftom? Gyorsan félelem alapú kupon kampányt indítok, szórólapokat nyomtatok, keresztre feszülök, és hatalmas energiákat fektetek be csak azért, hogy épüljön a vendégkör. Biztosan elvesztem, ha ez a legfontosabb. Ha belülről élek kifelé, a saját egyediségemet, a saját speciális színemet játékosan és kitartóan keresem a fodrászatban, és abba fektetem a nagy enerigát, hogy az csiszolódjék, körvonalazódjék, fejlődjék, hogy végül személyes egyediségem a tevékenységemben is megmutatkozzon, onnantól kezdve nem csak fodrász leszek, hanem az egyetlen pontosan ilyen fodrász. Aki mondjuk valami extra hajfestési módot talál ki, vagy aki a legjobban masszírozza a fejet, vagy aki miközben a vendég haján hat a szer, ő egy teát készít és beszélget. Teljesen mindegy, hogy mi, de végül valami tökéletesen speciális és egyedi. Soha sem volt, soha sem lesz. Olyan. És onnantól kezdve vonzom azokat a kuncsaftokat, akik erre rezonálnak. És onnantól nem fodrász leszek, hanem a színszerető fodrász, a masszőrfodrász, a wellness fodrász vagy a nagy teaválasztó/teaajánló hajszobrász.

A semmivel viszont nem lehet vonzani. Amíg kintről élek befele, amíg az elsődleges célom, hogy a profitot maximalizáljam és ezért minden külső dolgot megtegyek, addig biztosan csak egyre sekélyesebb, egyre általánosabb, egyre semmilyenebb, belül egyre üresebb leszek és az is, amit nyújtani tudok. Én magam semmi leszek. Óhatatlanul történik meg, mert túl sok ember igényét túl kétségbeesetten szeretném kielégíteni.

Az elsődleges célnak önmagam felfedezésének kell lenni. Annak, hogy mit tudok adni. És nem kell egy egyész világ(háló), nem kell egy egyész kontinens, nem kell egy egész ország, nem kell egy egész város. Elég egy kis közösség, akikről bizton tudom, hogy engem szeretnének; azt, amit én tudok adni. Senki más. Elfogadom, megmutatom magam, így választható vagyok és így választanak. Sehogy másképp nem választanak.

Aki nem ismeri magát, üzletben sem lehet sikeres. Persze lehet. Véletlen. vakszerencse és ideiglenesség  segítségével sok-sok elvesző energia árán lehet. De mindig bizonytalannak fogja érezni maga is az egész működést és aggódik a holnap miatt.

(Fontosnak tartom elmondani, hogy egy-egy bejegyzés megírása után magam is fel tudok sorolni számtalan olyan helyzetet, ahol pontosan a leírtak ellentéte igaz. A bejegyzéseknek nem az a célja, hogy mindig minden helyzetben igazak legyenek, hanem az, hogy egy aspektusból megvilágítsanak egy helyzetet, ezzel a szokásostól eltérő gondolatokat, felismeréseket indítani. Természetesen nem húzható rá egy cikk sem minden ember minden élethelyzetére. Te érzed ott belül, hogy Neked szól-e. Azzal pedig nem veszítesz, ha megkeresed az olvasottak saját életedben értelmezhető igazságtartalmát.)