Használat szüli a szervet

Ezt talán úgy hallottam korábban, hogy funkció szüli a szervet. Mindenesetre tény, hogy bizonyos funkciókra való szükség erősíti a szerveinket, bizonyos fajta használatuk pedig gyengíti vagy módosítja őket, rosszabb esetben akár meg is betegíti.

Igen, azt gondolom, hogy a nem-használattal, vagy a helytelen használattal sokszor mi magunknak okozunk bajt, deformitást, betetgséget, majd az okokon való gondolkodás nélkül, a tényt elfogadva kezdünk kezelésbe. A test egy csodás rendszer és megdöbbentően érzékenyen reagál a használata során fellépő hatásokra.

 

Hogy mire gondolok?

  • Például arra, hogy a 20-30-40-50 éven keresztül tudattalanul alkalmazott szokásaink módosíthatják a test küllemét (pl.: az orrfújási stílusunk befolyásolni tudja orrunk formáját, esetleges ferdülését; vagy akár az, hogy melyik oldunkon alszunk hatással lehet a test formájára; a táskák hordásáról nem is beszélek)
  • Vagy arra, hogy a fogak erős tartásához használatra van szükség, de manapság nem divat harapni és az ételeink is nagyon puhák, ha harapnánk sem erősödnéne a metszőfogak helyzete. Így sokkal könnyebben nyomják előre a bölcsességfogak a fogsort, vagy azok hiányában is buknak előre a fogak. Amire több harapás helyett általában fogszabályozóval reagálunk.
  • Vagy hogy kíméljük a lábfejünk. Egész pici korunktól cipőkéket hordunk, egyenes talajon, betonton járunk. Még a lakásban is papucsot hordunk. Majd elkezd lapulni a lábfej, mert úgy értelmezi, hogy nincs szükség a benne lévő izomzatra. Lúdtalp, bütyök, kalapácsujj, cipők által okozott sérülések és a velük járó fájdalmak érkeznek. Mire a házipapucs is egyre puhább lesz, a cipő is és egyre fájdalmasabb, kellemetlenebb, szokatlanabb a mezitláb járás. Viszont minnél kevésbé használjuk, minél jobban kíméljük, minél kevesebb inger éri, annál tovább romlik a helyzet. A bokasüllyedés mára népbetegség és már kisiskolás korban sokaknál jelent gondot.
  • Vagy ha a buszon állva utazva tudattalanul is feszítjük a térdünk, akkor a rászkodást az arra rendelt izomzat helyett közvetlenül az izület nyeli el, az sokkolódik, majd nem tudjunk, hogy miért fáj a térdünk.
  • Vagy szintén  a buszon mondjuk úgy kapaszkodunk felfelé, hogy az egész testünk súlyát is igyekszünk a kapaszkodással megtartani, szinte lógunk a tartó kezünkön (vagy egy csomaggal együtt kapaszkodunk), az igen rossz hatással lesz az ujj és csukló izületekre.
  • Vagy a túlkímélt izomzat és izületek is meglepő gyorsasággal épülnek le. Sok idős embert látok ebben. Hogy valamely testrész, ahogy sajogni kezd, megkímélem a használattól, majd még jobban sajog és annál jobban megkímélem. Majd szinte már menni sem tudok és azt gondolom, hogy a betegség miatt. Közben meg hónapok vagy évek kímélése után a szervezet úgy értelmezte, hogy ezekre a funkciókra már nincs szükség.
  • Vagy a ruházkodás sem mindegy ám. Folyamatosan, akár évtizedeken keresztül hordott szoros csípőnadrágok a nők csipőjén is nyomot hagyhatnak; szoros, vagy nem megfelelően kiválsztott melltartók csomókat a mellekben és így tovább. Az alsóneműkről nem is beszélek.
  • Vagy az étkezés és ivás jelentőségét hanyagoljuk el és ennek követeztében szenvedünk el különféle tüneteket. (pl.: problémás bőr, fejfájás, szédülés, émelygés, hormonális gondok, elhízás vagy épp túlfogyás, túlzott gyomorsav, emésztési gondok, fáradtság, fogkő és fogbetegségek, epe- és vesekő, stb.) És lehetne a sort hosszan folytatni tovább. (Az alkoholról, dohányzásról, túlzott vegyszerhasználatról, túlsportolásról stb. nem is beszélek.)

A legmegrázóbb ilyen jellegű személyes tapasztalatom eddig a következő volt. Egyszer csak sajogni kezdett a bal combom. Egyre jobban és jobban sajgott napokon át, miközben nem jártam sportolni és nem emlékeztem semmilyen komolyabb külső behatásra, esésre, húzódsra. Míg egyszer csak láttam, hogy azon a részen van egy nagy bemélyedés. Szemmel is láthatóan, de tapinthatóan is. És kicsit odébb meg keletkezett egy púp. Olyan felnőtt tenyérnyi volt mindkettő. A púp meg furán bizsergett, mintha valami élőlény mászkálna benne. Hónapokig tartott, mire rájöttem, hogy bő fél éve módszeresen klopfolom ki a helyéről a húst azzal, hogy a munkahelyemen a szokatlanul mély mosogatóhoz határozott dőlés után mindig ezen a ponton támasztom meg magam. Határozott dőlés, puffanás, mosogatás és indulás. Napjában többször is. Nagyon oda kellett figyelnem, hogy leszokjak róla (lehet, most is csinálom), mert annyira tudattalanná és természetessé is vált ez a folyamat és a bemélyedés is a combomon. Nem véletlen volt ilyen nehéz rájönni. De volt, hogy az orromban visszatérően seb keletkezett, míg kiderült, hogy mindig csak akkor, mikor egy adott illatgyertyát használtam. És itt is végtelen a sor.

Nem, nem mondom, hogy ezek a deformitások csak a fent leírtak szerint alakulhatnak ki. Persze, hogy nem. De azt mondom, hogy többször vagyunk mi a ludasak, mint ahogy azt gondolnánk. És azzal is tisztában vagyok, hogy a test elhasználódik. Ez ellen sem tehetünk. A mértéken viszont tudunk változtani és ezzel az életminőségünkön is.

(És ez evolúciósan is úgy fest, hogy működik. Egyre nagyobb szemekkel születünk, mivel leginkább ezt az érzékszervünket használjuk és egyre kisebb álkapoccsal, mivel egyre kevésbé van szükség rá.)