Elhangolódott rádió az ember

Mind elhangolódott rádiókészülékek vagyunk, akik valahogy elvesztettük a jelet. De attól még jel is van és az is tény, hogy a mi rádió mivoltunk sem változott. Csak mostanában inkább csak sistergünk, minthogy érhető, élvezhető hang szólna belőlünk. Ezt látom. És azt, hogy minden önismereti módszer lényege, hogy behangoljon minket, vagy legalább arra képessé tegyen, hogy önön elhangoltságunkat észrevegyük. Hogy észrevegyük, hogy mennyire nem értjük a minket körülölelő világ és önön működésünk jeleit és mennyire nem tanulunk belőlük.

Minden önismereti iskola, módszer és tanító célja végső soron nem lehet más, minthogy az egyént emlékeztesse saját rádiókészülék természetére és utána útjára bocsátsa, hogy mindenki egyéni jelfogó képességét felfedezhesse és abban gyönyörködhessen, majd tovább is adhassa.

Merthogy az Élet folyamatosan adja a jelet, de amíg még rádió mivoltunkkal sem vagyunk tisztában, nem sok esélyünk van tudatosan fogadni és áttranszformálva megszólaltatni azt.

Sok módszert kipróbáltam és azt tapasztaltam, hogy mind egy picit hangolt az elhangolódott jelvevőmön, de egy idő után, mikor már legalább picit tudatosan fogom a jelet, az Élet igazából elvégez minden hangolási feladatot. Olyan, mintha az önhangolódó képességemet ébresztgették volna ezek a módszerek.

Mondok példát is. Nekem a családállítással volt talán az első ilyen megrázó tapasztalatom. Megfordultam néhányszor családállításon és igazán érdekes és mély tapasztalatokkal távoztam. És egyszer egy munkahelyi szituációban arra lettem figyelmes, hogy egy gigantikus családállítás részese vagyok. A főnökeim rendszerint – mint tekintélyszemélyek – előhozták a szüleimmel megkövült játszmáinkat, sérelmeimet, az irányukba megtanult és megszilárdult hozzáállásomat és a kolléganők (hol egyik-hol másik) betöltötték a testvéreim szerepét. Szóval valahogy tudattalanul is felkértem a munkatársaimat arra, hogy játszák el a családom, kivetítettem rájuk öntudatlanul is ezeket a szerepeket. És ez zseniális. Hiszen lehetőséget kapok ilyenkor arra, hogy egy gyerekkorban jól letunkolt, fájdalmas élményt újra, felnőtt fejjel átéljek, átgondoljak, átértékeljek, megéljek és átérezzek. Hogy rálássak a történésekre más aspektusból, hogy más megoldási módszereket alkalmazzak, hogy megértsem a másik oldalt is, ezzel meggyógyítva egy esetleges korábbi sérülésemet. Nagy hatással volt rám, mikor ezt először észrevettem. Azóta persze több helyzetben is láttam, hogy ezt csinálom. Férfiakkal való  kapcsolataimban is rendszerint Apuval való lejátszatlan meccseket játszottam újra. Szerintem ilyesmit (hogy családállításra kérjük fel tudatlanul a környezetünket) többet csináljuk, mint gondolnánk.

És aztán mondjuk a mantrázásnál és a hangtálfürdőknél értettem meg, hogy milyen fontos énekelni, beszélni, élőzenét hallgatni. Hiszen az ezek (legyen szó mantrázásról vagy éneklésről, hangtálfürdőről vagy élőzenéről) által keltett rezgések, hangulatok, az egész testünket átrezegtetik és segítenek fellazítani és elengedni sérüléseket, maga a rezgés is helyrerázhat egy-egy elcsúszott testi energiát, harmonizálhatja testünk és lelkünk működését. (Jómagam szoktam olyat is csinálni, hogy kimondok egy-egy szót hangosan, akkor is ha semmi nem indokolja, ha épp “megkívánom”, mert jólesik a hangzása. Régen hülyének tartottam magam emiatt. Aztán ki tudja, hogy nem a rezgésével gyógyítom-e magam épp.)

Az illóolajok kapcsán értettem meg, hogy milyen fontos a tiszta levegő és az abban lévő növényi, állati, emberi, földből áradó, stb. illatok érzékelése. Hogy mennyire képesek pozitív vagy negatív irányban is befolyásolni a hangulatomat ezek az ingerek, tájékoztatni, sőt akár gyógyítólag hatni. És milyen érdekes, hogy egyes illatokra hogyan reagálok. Egy-két dolgot meg is tudhatok magamról ebből. Arról nem is beszélve, hogy ha valakinek az illata zavar, általában a személyisége is fog.

Byron Katie Munka módszere kapcsán (a módszer lényege, hogy a gondolataink gyökereit és aktuális igazságát vizsgáljuk) vettem észre, hogy az élet is egy-egy bekövült gondolatot, vélekedést igyekszik kilazítani. Azt vettem észre, hogy ha valamiről nagyon meg vagyok győződve, akkor hamarosan megtapasztalom az ellenkezőjét is. Ha valakit mondjuk rettenetesen elítélek, hogy hát hogy csinálhatja ezt és ezt, szinte még aznap, de bizonyosan nem sokára azon kapom magam, hogy hoppá, én is azt tettem. És akkor megértem. Már nem ítélem el. Az a gondolat örökre ki tud lazulni. Így lesz az ember egyre elfogadóbb másokkal és magával is.

A különböző energetikai kezelések és masszázsok kapcsán láttam be, hogy milyen fontos a test érintése. Az, hogy egy másik személy megérinti a testem, nem csak különböző kellemes agyi folyamatokat indít be, de egy akaratlan energiaáramlást is kettőnk között. A szeretteli ölelés, simogatás, a másik tekintete (ami szintén egyfajta érintés), figyelme gyógyító energiával bíró energetikai kezelés. 🙂

És olyan is előfordul, hogy a testem bizonyos részein (pl.: főleg lábfejen, tenyéren és fejen) van egy-egy pont, amit időnként jól esik megnyomni, megszorítani, esetleg még a körmömet is belemélyeszteni és önkéntelenül csinálom is. Kiváncsi lennék, hogy milyen akupunktúrás, talpreflexológiás pontok ezek. 🙂

És ugyan így a mesékkel és rajzokkal is vagy épp bármilyen kreatív tevékenységgel. Azok is gyógyító jelegűek.

És nem azt mondom, hogy egyik vagy másik módszer rossz vagy felesleges lenne. Azt mondom, hogy azok koncentráltak, élesek, tanulságosak, szeparáltak, így könnyebben észrevehető a hatásuk. Azt is mondom inkább, hogy mindennek a kevésbé koncentrált, de annál finomabb, lágyabb verzióját a hétköznapi élet tartalmazza, csak elfelejtettük használni, későn ébredünk erre rá és mivel sok a behoznivaló, ezért hajlamosak vagyunk – egy idő után talán túlzónak is tűnő, egyébként nagyon hasznos, bár az élettől/életből mesterségesen leválasztott – módszerekkel operálni.